2012. október. 26. 18:29 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 26. 18:29 Gazdaság

Lejtmenetben zárt a BUX, gyengültek a vezető papírok

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 107,09 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 18 885,87 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint itthoni és nemzetközi hírek egyaránt mozgatták az indexet napközben. A BUX a nemzetközi hangulatnak megfelelően mínuszban nyitott, majd a nemzetközi hiteltárgyalások megszakadásával kapcsolatos hírek hatására a forint erőteljes gyengülésnek indult, és ezzel párhuzamosan a részvénypiacon is eladások kezdődtek - mondta.

Hozzátette, hogy Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter cáfolta a híresztelést, a forint azonban továbbra is gyenge maradt. A részvénypiac viszont az Amerikában megjelent kedvező második negyedévi GDP-adat hatására "fel tudott állni", és fél százalékos gyengülésével nem teljesített rosszul a nemzetközi mezőnyben.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője is azt emelte ki, hogy a hazai kereskedésre kissé rányomta a bélyegét a híresztelés, amely szerint megszakadhatnak a kormány és az IMF közötti tárgyalások.

Eközben az európai részvényindexeket délután pozitív tartományba lendítették a vártnál kedvezőbb tengerentúli makroadatok.

A Mol 30 forinttal, 0,16 százalékkal 18 600 forintra gyengült, 835,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 27 forinttal, 0,66 százalékkal 4051 forintra csökkent, forgalma 6,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,51 százalékkal 392 forintra esett, forgalma 286,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 0,37 százalékkal 40 600 forintra mérséklődött, a részvények forgalma 712,1 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 187,1 millió forintos forgalom mellett 480 forinttal, 2,60 százalékkal 17 950 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1083,69 ponton zárt pénteken, ez 3,60 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.