Visszavonatná a jövő évi büdzsé javaslatát az MSZP
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza a jövő évi költségvetésről szóló javaslatát, mivel az a többszöri kiigazítás után teljes mértékben hiteltelenné vált.
Erről Tukacs István, a párt országgyűlési képviselője beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter délelőtt bejelentette: a kormány hét újabb intézkedésről döntött, amely összesen 367 milliárd forint értékű kiigazítást jelent a jövő évi költségvetésben.
Az ellenzéki politikus szerint a kabinet ismét "dilettáns módon" nyúlt a 2013-as büdzséhez, amivel még "szavahihetetlenebbé" vált a társadalom és a gazdasági élet szereplői szemében. Tukacs István merő hazugságnak nevezte a kormány azon állítását, hogy az emberek nem érzik majd meg a költségvetés ismételt "foltozását". Mint mondta, a kafetéria adójának növelését, valamint a tranzakciós illeték kétszeresére emelését és a vállalkozások többletterheit végső soron az állampolgárok fizetik majd meg.
A szocialista képviselő kifejtette, a pedagógusok mostanra biztosak lehetnek abban, hogy a jövő évben elmarad a korábban többször megígért béremelésük, amiért joggal érezhetik magukat becsapottnak.
Kiemelte: a kormány gyávaságát jelzi, hogy nem képes változtatni eddigi elhibázott gazdaságpolitikájával, aminek eredménytelenségét most a tovább terhelt bakok és vállalkozások, rajtuk keresztül pedig az egész társadalom megérez majd. Tukacs István szerint Matolcsy Györgynek a hasonló "ötletrohamok" helyett az "igazságtalan" egykulcsos személyi jövedelemadó többkulcsossá és progresszívvé tételéről, a tőkejövedelmek magasabb adóztatásáról és az uniós pénzek felhasználásának felgyorsításáról kellene dönetenie.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kormány csomagja "jéghidegre hűti a vállalkozások világát", hiszen az lehetetlenné teszi a tisztességes banki finanszírozást. Mint mondta, ez a vállalkozások további terhelésével azt hozza majd, hogy a magyar gazdaság jövőre sem tud majd növekedni. Tukacs István emellett a kabinet "merev adóbeszedési kísérleteit" is elhibázottnak gondolja, amivel szerinte "potenciális adócsalónak tekintenek mindenkit", és a várt bevételeket sem lesznek képesek előteremteni.
Az MSZP szerint a megoldást a költségvetési javaslat visszavonása, illetve egy "normális" kormányzati gazdaságpolitika jelentené. Tukacs István aláhúzta, a kabinetnek mindenekelőtt a gazdagok jutalmazásán és a szegények büntetésén kellene változtatnia.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.