2012. október. 15. 13:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 15. 12:59 Gazdaság

Rogán nem lát államosítást a gáztározó-javaslatban

A Fidesz támogatja a földgáz- és a vagyontörvény parlament előtt lévő módosítását, a kormánypárti képviselőcsoport szerint ugyanis annak célja a magyarországi gázellátás és -tározás biztonságának erősítése - mondta Rogán Antal frakcióvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A fideszes Lázár János - a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - pénteken terjesztette a Ház elé törvénymódosító javaslatát, amely szerint ha egy gáztározót üzemeltető cég vagy pedig annak közvetett, illetve közvetlen tulajdonosa eladásra kínálja tulajdoni részesedését, arra elővásárlási joga lesz az államnak. Ha nem állami beruházásban épül meg egy földgáztározó, akkor pedig a beruházó - az üzembe helyezés napján - köteles eladni azt az államnak.

Rogán Antal az indítvány célját firtató újságírói kérdésre tájékoztatóján azt válaszolta, ha egy magáncég által létrehozott gáztározót eladnak, mindenképpen elővételi jogosítványt kell biztosítani az államnak, mert e nélkül veszélybe kerülhet a gázellátás biztonsága. Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy ne ugyanazok az érdekcsoportok birtokolják a gáztározókat, mint amelyek egyébként a gázszállítást is biztosítják az országnak - mondta, hozzátéve: "minél több gázt tudunk tárolni, annál inkább megnő a gázellátás biztonsága".

A frakcióvezető közölte, a törvény mindenkire vonatkozna, vagyis ha egy cég úgy dönt, eladja a tározót, az államnak - a tervek szerint - elővételi joga lesz. Kérdésre válaszolva jelezte, "államosítást így, ebben a formában" nem lát a javaslatban. Az indítvány annak megakadályozását szolgálja, hogy valaki átjátsszon egy gáztározót egy más külföldi érdekcsoport tulajdonába - mondta.

Rogán Antal hozzátette ugyanakkor, a Fidesz egyetért azzal, hogy hosszú távon az a jó, ha a gáztározók az állam tulajdonában vannak.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.