2012. október. 09. 06:42 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 09. 10:09 Gazdaság

Rogán: ez nem megszorítás

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés novemberben fogadhatja el a 2013-as költségvetést. Rogán Antal erről beszélt, hangsúlyozva, a nagyobbik kormánypárt egyetért a kabinet pénteken bejelentett egyenlegjavító programjával, az abban foglaltakat pedig nem tekintik megszorításoknak. Szerinte egy IMF-megállapodás tovább javíthat az ország helyzetén, ezért érdemes folytatni a tárgyalásokat.

Rogán Antal az M1 Az Este című műsorában hétfő este egyebek mellett igazságosnak nevezte a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését és a segélyplafon bevezetését, megjegyezve, hogy az utóbbi nem vonatkozik majd a gyerekek, illetve a betegek és rokkantak után járó támogatásokra. A fideszes politikus logikusnak tartja továbbá, hogy a közszférában nem lehet majd egyszerre bért és nyugdíjat is felvenni, ez alól azonban van néhány kivétel - tette hozzá, példáként említve az orvosi alapellátásban dolgozókat.

Kitért arra is, hogy a bankautomata-használatot sújtó adót könnyen el lehet kerülni a gyakoribb bankkártyás fizetéssel, ami szerinte a gazdaság megtisztulását is segítheti.

A jövő őszre ígért és 2014-re halasztott pedagógusbér-emelésről szólva Rogán Antal azt emelte ki, hogy a tanárok nem fognak kevesebbet keresni, a kormányoldal pedig továbbra is azt szeretné, hogy jövőre emeljék a pedagógusok járandóságát. Mint mondta, erre akkor lesz lehetőség, ha sikerül gazdasági növekedést elérni 2013-ban, ebben pedig szerinte segítséget nyújthat a kabinet munkahelyvédelmi akcióterve, amelynek támogatására most elhalasztották a tanárok béremelését.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a politikus úgy válaszolt, csodálkozna, ha nem tudnának megállapodni azt követően, hogy a legkeményebb vitatémáról, a jegybank megadóztatásáról lemondtak. Rogán Antal megerősítette, a Fidesz a nyugdíjakat és a béreket sem hajlandó csökkenteni, továbbá ingatlanadót sem vezet be egy esetleges IMF-megállapodás érdekében. Magyarország pénzügyileg stabil, de egy IMF-megállapodás tovább javíthat az ország helyzetén, ezért érdemes folytatni a tárgyalásokat - tette hozzá.

Mint beszámoltunk: a kormány a keddi napilapokban egész oldalas hirdetéseket tett közzé az IMF-fel kapcsolatban. A hirdetésekben többek között az áll: "nem engedünk az IMF-nek", valamint "nem adjuk fel Magyarország függetlenségét".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?