2012. október. 08. 09:06 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 08. 09:07 Gazdaság

Csökkenést várnak a tőzsdén hétfőn

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,34 pontos csökkenéssel, 19.032,12 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,48 százalékkal gyengült.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a pénteki kisebb erősödés után a BUX korrekciójára számítanak. Az elemző alacsony forgalom mellett nyugodt kereskedést vár hétfőn, negatív irányú elmozdulással.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája úgy látja, alapvetően továbbra is az emelkedő trendek uralkodnak a világban. Szerinte is "időszerű" lehet egy korrekció, bár a részvénypiacokon ez egyelőre nem látszik. A szakember csendes nyitásra számít a nemzetközi börzéken és a hazai tőzsdén is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,86 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 19.124,46 ponton zárt pénteken. A Mol 150 forinttal, 0,79 százalékkal 18.800 forintra csökkent, 969,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,47 százalékkal 4.150 forintra erősödött, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 426 forintra nőtt, forgalma 611,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,57 százalékkal 39.050 forintra emelkedett, a részvények forgalma 300,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 79,4 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,22 százalékkal 17.975 forintra növelte értékét.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.