2012. szeptember. 25. 18:21 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 25. 18:14 Gazdaság

Mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,24 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 18.671,93 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste üzletkötője az MTI-nek elmondta: viszonylag csendes kereskedési nap volt a keddi; az árfolyamok kora délutánig lefelé csorogtak, majd a nemzetközi trendekkel összhangban a BUX is mérsékelte veszteségét. A szakértő hozzáfűzte, hogy a monetáris tanács kamatvágására nem érkezett részvénypiaci reakció, de a devizapiacon a forint kissé gyengült. 

Králik István, a KBC üzletkötője unalmas, rendkívül alacsony forgalmú kereskedésről számolt be, hozzátéve, délután felpezsdült a piac, amikor a német index felfelé indult, és az amerikai nyitás is emelkedést jelzett. A nagyobb papírok közül a szakértő az OTP-t emelte ki, amely napközben 2 százalékos mínuszban is járt, zárás előtt azonban korrigált. 

Králik István szerint a bankpapír gyengülése mögött az állhat, hogy az orosz jegybank bejelentette, szigoríthatják a céltartalékolás szabályait, ez pedig befolyásolhatja az OTP ottani működését. 

A Mol 50 forinttal, 0,27 százalékkal 18.400 forintra erősödött, 454,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 25 forinttal, 0,63 százalékkal 3.920 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 389,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 85 forinttal, 0,22 százalékkal 39.100 forintra gyengült, a részvények forgalma 457,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 28,6 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,94 százalékkal 17.700 forintra nőtt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.097,90 ponton zárt kedden, ez 6,84 pontos, 0,63 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.