Bankhitel nincs, leállhat az önkormányzati rendszer
A bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő hiteleket ugyan nem számolják föl, de újabb pénzeszközöket már nem helyeznek ki a hazai önkormányzatokhoz; ha nem lesz pénz, jövő januárban a hazai önkormányzati rendszer egyszerűen megáll - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Népszabadságnak.
Kósa szerint az önkormányzati portfólióval rendelkező pénzintézetektől újabban hiába kérnek hitelt az önkormányzatok, a bankok leálltak a hitelezéssel. Kifejtette: a probléma oka az, hogy az új önkormányzati törvény értelmében a települési önkormányzatok 2013. január elsejétől nem igényelhetnek folyószámlahitelt. Magyarországon öt bank foglalkozik önkormányzati hitelezéssel. Kósa Lajos úgy tudja: mindegyik bank úgy döntött, hogy a meglévő hiteleket nem számolja fel, de újabb pénzeszközöket már nem helyez ki.
A politikus szerint az önkormányzati folyószámlahitel megszűnése leginkább a közepes méretű városokat sújtja, mert a nagy vagyonnal és jelentősebb adóbevételekkel rendelkező nagyvárosok – mint Győr, Székesfehérvár, Debrecen vagy Szeged – képesek lesznek megőrizni a likviditásukat. Hangsúlyozta: a Megyei Jogú Városok Szövetségében folyik annak a javaslatnak a kidolgozása, amelyet a probléma megoldására hamarosan letesznek a kormány elé.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.