2012. szeptember. 12. 21:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 12. 21:04 Gazdaság

Rogán: a jegybanki adón továbbra is érdemes gondolkodni

A Fidesz-frakció a munkahelyvédelmi program maradéktalan megvalósítását várja a kormánytól, még ha a most tervezett finanszírozási elemeket esetleg ki kell cserélni - mondta Rogán Antal egy szerdai rádióinterjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint a jegybankra kivetett tranzakciós adón továbbra is érdemes gondolkodni, és szerinte "abszolút reális esélye" van annak, hogy az IMF-megálapodás megköthető.

Rogán: akkor is ragaszkodunk a munkahelyvédelmi akciótervhez, ha változtatni kell a forrásán

A Fidesz képviselőcsoportja ragaszkodik a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához még akkor is, ha esetleg változtatni kell a program forrásán - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyben arról is beszélt, hogy Magyarországnak van mozgástere a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokon.

Rogán azt mondta: a képviselőcsoport egyértelművé tette, hogy a program maradéktalan megvalósítását várja a kormánytól. Akkor is, ha a most tervezett finanszírozási elemeket esetleg ki kell cserélni - mondta a frakcióvezető, utalva arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter szerint valószínűleg nem lehet kiterjeszteni a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) a pénzügyi tranzakciós illetéket.

Matolcsy György azt is hangsúlyozta hétfőn, a parlament foglalkoztatási bizottságában, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv ezen bevételi "lába" - attól függetlenül, hogy a teljes pénzügyi rendszer vagy csak 70-80 százaléka fizeti a tranzakciós illetéket - stabil.

Rogán Antal ugyanakkor jelezte, a jegybankra kivetett adót továbbra is olyan elképzelésnek tartja, amelyen "érdemes gondolkodni", bár lehet, hogy csökkenteni kell a mértékét vagy szűkíteni a körét.

A munkahelyvédelmi terv részleteiben várható esetleges változásokat firtató felvetésre elmondta, megfogalmazódtak "finomítási" javaslatok a frakcióban például a kisadózókkal kapcsolatban, akiknek 2013-tól minden adót és járulékot kiváltana egy havi 50 ezer forintos kisadó. Esetükben az az indítvány merült fel - folytatta a politikus -, hogy korlátozott mértékben lehetőségük legyen valamilyen költségelszámolásra.

Arra a kérdésre, hogy mekkora a kormány mozgástere az IMF/EU-tárgyalásokon, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: Magyarországnak azért van mozgástere, mert nem hitelre, hanem hitelkeretre van szüksége. "Abszolút reális esélyét látom annak, hogy a megállapodás megköthető" - jelentette ki Rogán Antal, hangsúlyozva: ha mindkét fél azt tartja szem előtt, hogy Magyarország államadóssága csökken, a költségvetési hiány pedig karbantartható, és "a választható eszközök számát szélesen értelmezi a valutaalap is és mi is", akkor viszonylag gyorsan megköthető a megegyezés.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.