A nemzetközi hangulat védheti ma a BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,33 pontos emelkedéssel, 18 014,53 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,36 század százalékos erősödés.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese a pénteki kereskedés nyitása előtt elmondta: a nemzetközi hangulat az Európai Központi Bank csütörtöki, kötvényvásárlásról szóló bejelentése után kedvező. Magyarországon csütörtökön délután gyengülést okoztak IMF feltételeiről szóló sajtóhírek, illetve az ezzel kapcsolatos kormányzati reagálások, de a nap végére korrigált a piac.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szintén azt emelte ki, hogy Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki bejelentése javította a hangulatot és a kockázatvállalási hajlandóságot a nemzetközi piacokon, Orbán Viktor szavai viszont csökkentették ugyanezt a magyar piaccal kapcsolatban. A szakember szerint a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően várhatóan nem fog esni a magyar index. Úgy fogalmazott: pénteken a magyar piacra is elérhetnek a vevők, mert az, hogy még beláthatatlan ideig nem lesz EU-IMF megegyezés, nem jelent újdonságot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,01 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 17 949,20 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,9 milliárd forint volt. A Mol 310 forinttal, 1,88 százalékkal 16 800 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 29 forinttal, 0,77 százalékkal 3779 forintra nőtt, forgalmuk 18 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.