2012. augusztus. 30. 15:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 30. 15:45 Gazdaság

Barroso mindenképp megmentené az eurót

Az Európai Központi Banknak és az euróövezet országainak mindent meg kell tenniük a közös valuta fennmaradásáért - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Alpbach konferencián csütörtökön.

z Európa előtt álló problémákra nincs univerzális megoldás, az egyes országoknak folytatniuk kell a strukturális reformokat anélkül, hogy leépítenék a jóléti rendszert, és el kell mélyíteni az integrációt - hangsúlyozta az elnök az ausztriai gazdasági fórumon.

"Egyszerűen nem maradhatunk ott, ahol vagyunk, és pláne nem térhetünk vissza a korábbi status quóhoz" - mondta Barroso. Hozzátette, hogy a további integráció nem ideológiai kérdés, hanem rendszerszintű követelmény.

Barroso kitért a válság szociális dimenzióira is, kiemelve a fiatalkorúak munkanélküliségének kérdését. "A válság szociális kihatása éket verhet a politikusok és választóik és közvetve az Európai Unió és polgárai közé" - mondta.

A bizottság elnöke szerint az év végéig meg lehet teremteni a bankuniót, azaz az eurózóna bankjainak közös felügyeletét, és ezzel megtenni a "következő konkrét lépést az euróövezet jövőjébe vetett bizalom erősítése érdekében". A bizottság erre vonatkozó javaslatát szeptember 12-én terjesztik elő.

Eredetileg szeptember 11. volt a kitűzött dátum, de így a javaslat közzététele egybeesne az Európai Parlament ülésével, amelyen Barroso értékeli az Európai Unió helyzetét.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.