Nem keltek el a kétéves román állampapírok
Sikertelen volt a csütörtöki román állampapír-kibocsátás. Ez már a második fiaskó a belpolitikai válság elmélyülése óta. A bankok vélhetően olyan magas hozamot akartak elérni, amelyet a pénzügyminisztérium nem fogadott el.
Románia 400 millió lej (110 millió dollár) értékű, 2 éves lejáratú kötvények eladásával próbálkozott csütörtökön. A bankok 640 millió lej értékben vettek volna kötvényt. A minisztérium azt azonban nem közölte, hogy milyen hozam mellett vásároltak volna. Az ugyanilyen lejáratú adósságpapír július 16-án kialakult átlagos hozama 5,98 százalék volt.
Erik de Vrijer IMF-küldöttségvezető a Crin Antonescu ideiglenes államfővel kedden tartott megbeszélés során azt mondta, a belpolitikai válság aláásta a befektetői bizalmat, nyomás nehezedik a lejre és magasabb hozamok mellett sikerül csak eladni állampapírokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.