Újra 277 forint alatt jegyzik az eurót
Szerény mértékben erősödött a forint csütörtökön: az eurót délután négy órakor 276,50 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, míg délelőtt tizenegy órakor még 277,25 forinton állt a jegyzés, szinte megegyező árfolyamon a szerda esti 277,17 forinttal.
A forint 275,23-as euró-jegyzéssel a hét elején érte el idei legerősebb árfolyamát. A hétfői 275 forintos eurójegyzés a forint egy évvel ezelőtti árfolyamának felelt meg, félúton a forint történelmi mélypontja és árfolyamcsúcsa között.
A svájci frank 230,26 forint a szerda esti 230,80 forint után, a dollár 224,90 forint az előző esti 224,15 forint után, a japán jen árfolyama 2,8575 forint, kissé magasabb a szerda esti 2,8566 forintnál.
Csütörtökön három-négyszeres jegyzési érdeklődés fogadta az ÁKK 3, 5 és 10 éves kötvényaukcióját, ami megemelt értékesítés mellett jelentős hozamcsökkenést eredményezett.
A kötvényaukció után a forint meredek erősödésnek indult, az euró jegyzése gyakorlatilag változatlan, 1,2340-es euró/dollár árfolyam mellett a kora délelőtti 277 forint feletti szintről 276-ra esett.
Az euró szerdáról csütörtökre virradóra erősödött kissé, a szerda délután jellemző 1,2360 dollár körüli jegyzésekről 1,2380 fölé, majd a kora délelőtti órákban 1,2340 dollár környékére gyengült.
A dollárt erősítő kedvező amerikai makrogazdasági adatok az euró árfolyamát a délutáni órákban még alacsonyabb, 1,23 dollár alatti szintre szorították le, a forint azonban meg tudta őrizni 277 alatti euró-jegyzését.
A dollárt csütörtökön a másfél éve legalacsonyabb júniusi amerikai külkereskedelmi mérleghiány és az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számának múlt heti, vártalan mértékű csökkenése juttatta nyereséghez.
Csütörtökön a lengyel zloty 0,19 százalékkal, a román lej pedig 0,09 százalékkal gyengült az euróval szemben, míg a cseh korona 0,12 százalékkal erősödött.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.