Durva "bevizsgálási" díjakat szed majd a médiahatóság
Röpködnek a több tízezer forintos díjtételek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének új rendeletében; a novembertől hatályba lépő rendelkezés szerint például egy rajzfilmsorozat puszta besorolása 30-100 ezer forintba kerül majd. Az art filmeket játszó mozik pedig akár több tételben is fizethetnek, mint a katonatiszt.
A csütörötökön megjelent friss Magyar Közlönyben az olvasható, hogy Szalai Annamária (az NMHH elnöke) rendeletben határozza meg a "mozgóképszakmai hatóság eljárásaiért fizetendő díjait".
E szerint a Hivatalnak a filmalkotások kiskorúak védelme érdekében történő besorolási eljárásáért fizetendő díj összege 25 000 Ft, rövidfilm esetében 5000 Ft. Ugyancsak ötezer forintot kell fizetni a mozielőzetes önálló besorolására voinatkozó eljárásáért. A sorozatok után epizódonként ötezer, rövidfilm esetében ezer forint fizetendő, de az összeg az egész sorozatra nézve nem lehet kevesebb 30 és nem lehet több 100 ezer forintnál.
Azok a filmek, amelyek „art” minõsítést kérnek, 15 ezer forintot kell fizessenek a Hatóságnak. Ha az ilyen "art" filmek utáni támogatásra vonatkozó igazolásért fordulnak az NMHH-hoz, az elbírálás díja 20.000 Ft. Az "art" mozik, mozitermek besorolása egytermes mozik esetén 20.000, többtermes mozik esetén termeknként 10.000 forint.
Az NMHH elnöke által aláírt, és november elsejétől hatályba lépő rendelkezés azt is kimondja: hogy "a mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartásba vételére irányuló eljárásért" a szervezetek 30.000, természetes személyek 10.000 forintot kell fizessenek. A "kérelemre induló mozgóképszakmai általános hatósági felügyeleti eljárásért" pedig 3000 forintot kell fizetni.
A rendelet kimondja azt is, hogy az igazolásért, ami az adott filmalkotás "kulturális követelményeknek való megfelelését" a támogatás szempontjából igazolhatja, 15.000 forintot kell fizetni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.