Az olajpiac is a Fed és az EKB döntésére vár
Két dollár körüli mértékben csökkent a nyersolaj ára a világ vezető olajpiacain kedden estére az előző napi záró értékhez képest. Az árcsökkenést az okozta, hogy a befektetők már kevésbé biztosak abban, hogy a következő napokban gazdaságélénkítő intézkedéseket jelent be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB).
A Fed szerdán, az EKB csütörtökön ismerteti legújabb kamatdöntését, és eddigi piaci várakozások szerint már ekkor előrukkolnak újabb gazdaságélénkítő bejelentéseikkel.
A derűlátást az hűtötte le, hogy keddi közlés szerint négy hónap csökkenés után erősödött az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója júliusban, a szakértők által várt gyengülés helyett.
Röviddel 19 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,68 dollár csökkenéssel 104,52 dolláron állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2,20 dollárral 87,58 dollárra esett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.