2012. július. 20. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 20. 18:11 Gazdaság

A Mol vette a vállára a BÉT-et

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,48 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 17.353,93 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen szerepeltek az előző napi záráshoz képest. A kereskedést a Mol húzta fel pénteken a BÉT-en, és a nemzetközi tőzsdei esések ellenére a BUX emiatt növekedni tudott - mutattak rá az MTI által megkérdezett elemzők.

Még csütörtöki hír, hogy Kurdisztánban megemelték a kitermelhető olajtartalék mennyiségét. Miután a Molnak 20 százalékos részesedése van a kitermelő cégben, ez a tény emelte pénteken is az árfolyamát - vélekedett Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Véleménye szerint egy-két héten belül 18 ezer forintra emelkedhet a Mol árfolyama. A nemzetközi piacokat pedig a spanyol államkötvényhozamok emelkedése befolyásolta. Egyes vélemények szerint már nem bank-, hanem országmentő csomagra lenne szükség - mondta az elemző.

A német és az amerikai tőzsde esése ellenére is jól teljesített a magyar tőzsde - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. elemzője. Az európai tőzsdéket befolyásolta az EKB bejelentése, hogy július 25-én kifut az a konstrukciója, amelyben görög állampapírokat fogadott el fedezetként, és egyenlőre nem kíván újat indítani.

A Mol 270 forinttal, 1,60 százalékkal 17.190 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,29 százalékkal 3.461 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,08 százalékkal 423 forintra csökkent, forgalma 868,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott 37.000 forintot ért, a részvények forgalma 204,1 millió forint lett.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 66,3 millió forintos forgalom mellett 285 forinttal, 1,81 százalékkal 15.490 forintra esett. A BUMIX 1.021,30 ponton zárt pénteken, ez 8,11 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.