2012. június. 26. 15:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. június. 26. 17:58 Gazdaság

Erzsébetben fizethetik a segélyeket

Bizottsági módosító javaslatot nyújtott be a parlament Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága a szociális törvényhez, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok részben Erzsébet-utalványban fizessék ki a segélyeket.

A módosító javaslat alapján az önkormányzatok által folyósított rendszeres szociális segély, valamint a rászoruló gyermekek után fizetett rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén kerülhet sor a jelenlegi pénzbeli támogatás részben utalvány formájában történő folyósítására.

A gyermekenként évi két alkalommal fizetett 5800 forintnyi rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel kapcsolatban a törvény kiköti: kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására is felhasználható Erzsébet-utalvány formájában kell fizetnie az önkormányzatoknak. Az indoklásból kiderül, hogy emiatt szükséges kiterjeszteni az utalvány felhasználásának módját is.

A rendszeres szociális segély esetében a települési önkormányzat írhatja elő rendeletben, hogy a támogatás összegéből havi 5000 forintot utalvány formájában lehessen adni, feltéve, hogy az ellátás havi összege eléri a 10 000 forintot.

A kormány még májusban jelentette be, hogy a szociális segélyek egy részét utalványban fizetnék ki, még korábban pedig az is felmerült, hogy akár a gyermekek után járó családi pótlékot sem készpénzben fizetnék, ezt a szociális államtitkárság azonban még áprilisban cáfolta.

A nyugdíjakkal kapcsolatban is felröppent az utalványban fizetés híre, egy, a kormány által is támogatott MSZP-s módosító javaslat azonban rögzítené, hogy készpénzben kell kifizetni a  nyugdíjakat.

fzs

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?