Mínuszban zártak az ázsiai tőzsdék
Veszteségbe csúszott hétfőn az ázsiai tőzsdék többsége, elemzők szerint azért, mert a befektetők kerülik a kockázatot a héten esedékes európai csúcstalálkozó előtt.Tokióban a tőzsde vezető részvényeinek árfolyamát követő Nikkei225 index 63,73 ponttal, 0,72 százalékkal 8734,62 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 5,70 ponttal, 0,76 százalékkal 745,22 pontra esett.
A legnagyobb vesztesek a jen árfolyamváltozásainak leginkább kitett exportorientált vállalatok mellett a bányaipari, tengerhajózási és vegyes részvénykategóriákból kerültek ki, míg a nyertes részvények csoportját elsősorban a gumi- és kaucsuk ipari, halászati, erdészeti vállalatok alkották.
Az Alps Electric részvénye hat százalékkal, a TDK négy százalékkal, a Sharp három és fél százalékkal, a Pioneer három százalékkal, a TEPCO áramszolgáltató három százalékkal gyengült.
A Szöulban a tőzsde Kospi indexe 22,01 ponttal, 1,19 százalékkal 1.825,38 pontra esett a globális értékpapír piaci kockázatkerülés mellett a romló kínai ipari termelési adatok hatására.
A legnagyobb vesztesek az elektronikai, autóipari, acélipari és nehézipari ágazatokból kerültek ki, míg a nyertesek csoportját többségében vegyipari vállalatok alkották.
A Samsung Electronics 4,23, a Hyundai Motor 0,82 százalékkal, a Kia Motors 0,26 százalékkal, az SK Hynix memória áramkör gyártó 4,36 százalékkal, a POSCO acélipari vállalt 1,35 százalékkal, a Hyundai Heavy Industries, a világ legnagyobb hajóépítő vállalata 1,52 százalékkal esett.
Az LG Chem 1,08 százalékkal, a Hyundai Mobis autóalkatrész beszállító 0,72 százalékkal erősödött.
A tokiói és a szöuli tőzsdék zárásakor a főbb ázsiai tőzsdeindexek többsége számottevő veszteséget mutatott. A hongkongi Hang Seng 0,12, a sanghaji Composite 1,38, a sencseni Composite 2,27, a tajvani Weighted 0,77, a szingapúri Straits index 0,38, a jakartai Composite index 0,24 százalék veszteséget, a Kuala Lumpur-i KLCI index 0,15 százalék nyereséget jelzett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.