Nem változott az uniós GDP az első negyedévben
Az idei első negyedévben nem változott az előző negyedévihez képest a bruttó hazai termék (GDP) sem az euróövezetben, sem az EU-ban - közölte szerdán az EU-Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az Eurostat második olvasatában, szezonális kiigazításokkal, az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest sem a 17 tagú euróövezetben, sem pedig a 27 tagú EU-ban nem változott a bruttó hazai termék. Ez megfelel a várakozásoknak.
2011 első negyedévéhez képest viszont az euróövezetben 0,1 százalékkal csökkent, a 27 tagú EU-ban pedig 0,1 százalékkal emelkedett a GDP.
Az elmúlt év negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest mind az euróövezetben, mind az EU-ban 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbihoz képest pedig az euróövezetben 0,7 százalékkal, az EU-ban pedig 0,8 százalékkal nőtt a GDP.
Az Eurostat adatai szerint - a Központi Statisztikai Hivatal május közepén kiadott előzetes adataival megegyezően -, a magyar GDP az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal, a tavalyi első negyedévhez képest pedig 1,5 százalékkal csökkent.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.