A tőzsdéken bekövetkezett árfolyamzuhanás dacára tavaly jelentősen gyarapodott a német magánszemélyek pénzbeli vagyona, amelynek értéke rekordot jelentő 4,715 billió euróra növekedett.
A Bundesbank csütörtöki közleménye szerint egyetlen év leforgása alatt az átlagot jóval meghaladó mértékben, 149 milliárd euróval emelkedett a magánszemélyek pénzben kifejezett vagyona. Ebbe a kategóriába sorolják szakemberek a készpénzt, az értékpapírokat, a bankbetéteket, a takarékleveleket, valamint a biztosítókkal szembeni követeléseket. Dologi javak, például ingatlanok nem minősülnek pénzbeli vagyonnak.
A vagyonok gyarapodását a bank elemzői elsősorban a munkaerőpiac stabil helyzetének tulajdonítják, az ugyanis magas jövedelmet szavatol az állásban lévő embereknek. A III. negyedévben ugyan enyhe visszaesés mutatkozott, ám ezt a következő negyedév több mint ellensúlyozta.
A két német állam egyesülése (1990) után nem sokkal a háztartások pénzbeli vagyona (euróra átszámítva) 1,751 billióra rúgott. Az összérték 2005-ben haladta meg először a 4 billiós határt. A legtöbb friss pénzt tavaly bankokban helyezték el a németek: a bankbetétek értéke 2011-ben 67 milliárd euróval növekedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.