Gazdaság MTI 2012. május. 23. 09:38

Továbbra is 300 forint felett jegyzik az eurót

Továbbra is 300 forint fölött jegyzik az eurót: szerdán délelőtt 11 óra körül már 303 forint felett állt a közös európai pénz, szemben a kedd délutáni 296,50 forinttal.

A gyengülés kedden este indult, az euró árfolyama már ekkor 300 forint fölé emelkedett, sőt éjszaka megközelítette a 303 forintot, és szerdán hajnalban is 302 forintos szinten mozgott az árfolyam. A forint késő délelőtt ismét átlépte a 303 forintos szintet.

A forint a régiós devizákkal, illetve az euróval együtt esett az előző görög miniszterelnök, Lucas Papademos kedd esti bejelentésére, miszerint reális a veszély, hogy Görögország feladja az eurót.

A dollárt 237,70 forinton jegyezték szerdán délelőtt a kedd délutáni 232,20 után. A svájci frank 250,82 forintot ért 247,00 forint után. A japán jen árfolyama 2,9868 forint volt, 2,9050 forint után.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.