Madrid államosítja a Bankia SA-t
Emelkedett a madridi tőzsdeindex és enyhén csökkentek a spanyol állampapír hozamok, miután a spanyol kormány megerősítette, hogy gyakorlatilag államosította a Bankia SA-t, az ország negyedik legnagyobb pénzintézetét.
A kormány pénteken egy bankreform keretében újabb intézkedéseket készül bejelenteni a bankrendszer megszilárdítására. A Bankia kezeli a spanyol bankbetétek 10 százalékát, és így ez a legnagyobb bank a közül a nyolc közül, amelyet kormány az utóbbi években megmentett. 2010-ben jött létre, amikor a kormány egyesülésre kényszerített több gyenge takarékbankot, hogy felszínen tartsa őket.
Az állam gyakorlatilag átvette a teljes ellenőrzést a Bankia anyacége, a BFA fölött, úgy, hogy részvényekre konvertált 4,5 milliárd euró mentőhitelt. Ezáltal 45 százalékos tulajdonrészhez jutott a Bankia SA-ban, de a tervek szerint összeolvasztja a két társaságot, és mindkettőt ellenőrzi. A kormány várhatóan 10 milliárd eurót pumpál a Bankiába, hogy fedezze a rossz hitelállományt.
Spanyolország negyedik legnagyobb bankját különösen súlyosan érintette az ingatlanpiac 2008-as összeomlása, és legalább 30 milliárd eurónyi "toxikus eszközt" tart portfóliójában. A spanyol jegybank adatai szerint az ingatlanpiaci válság következtében 184 milliárd eurónyi toxikus eszköz maradt a bankok nyakán, üresen álló irodaházak, bevásárló központok, lakóparkok.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.