Gazdaság MTI 2012. április. 27. 16:55

Matolcsyra száll az Eximbank és a Mehib

Közvetlen állami tulajdonba kerülhet az Eximbank és a Mehib, a tulajdonosi jogokat pedig a nemzetgazdasági miniszter gyakorolná a törvényjavaslat szerint, amelyet pénteken nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.

Az indoklás szerint a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) részben közvetlen, részben közvetett módon jelenleg is 100 százalékos állami tulajdonban van.

Matolcsy György
Bánkuti András

A részvények 25 százaléka plusz egy szavazat közvetlen állami tulajdonban áll, a többi 75 százalék, mínusz egy szavazat pedig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) tulajdonába tartozik. Mivel az MFB 100 százalékos állami tulajdonban van, lényegében csak köztes vállalkozás szerepét tölti be a tulajdonos állam és a két társaság között.

A törvényjavaslat szerint szakmai és gyakorlati szempontok alapján indokolatlan és célszerűtlen az egységes állami tulajdon, valamint a tulajdonosi joggyakorlás megosztása több állami, illetve kormányzati szereplő között. A két intézményhez fűződő kormányzati, külgazdasági és államháztartási kapcsolatok indokolttá teszik az állami tulajdon kizárólagosságát, illetve a tulajdonosi jogok nemzetgazdasági miniszter általi gyakorlását - derül ki az indoklásból.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.