A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezésével és a Ferencvárosi Torna Club (FTC) új stadionjával kapcsolatban is tervez közbeszerzést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amelynek 2012-es, összesen harmincöt eljárást tartalmazó közbeszerzési tervét szerdán tették közzé a kormányzati portálon.
Az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos titkársága a dokumentum szerint közbeszerzést ír ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezése a Ludovika Campusban elnevezésű projekt megvalósításának vizsgálatára, továbbá a projekthez kapcsolódóan mérnöki előkészítő, tanácsadó feladatok ellátására.
Az FTC új labdarúgó-stadionjának felépítésével összefüggő kivitelezési pályázat előkészítése és a felépítéshez kapcsolódó nemzetközi szakkonzulens igénybevétele is közbeszerzés tárgya lesz a tervek szerint.
Az említett eljárások indításának várható időpontjai a dokumentum alapján márciusra, illetve áprilisra esnek. A közbeszerzés előzetesen becsült értékét, a szerződés teljesítésének várható időpontját nem tüntetik fel, csak azt, hogy nem uniós forrásból valósítják meg azokat.
Négyezer fős konferenciaközpont felépítéséhez kapcsolódó gazdasági és pénzügyi megvalósítás tárgyában, továbbá az Erzsébet téri kulturális központ beruházás lebonyolítására, műszaki ellenőrzésére áprilisban, illetve májusban indíthat közbeszerzési eljárást a KIM.
Az idénre tervezett közbeszerzések között szerepel olyan is, amelynek célja a közigazgatási eljárások lakosságra háruló adminisztratív terheinek mérése, illetve egy olyan is, amely antikorrupciós tájékoztatási kampányok szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos. Szintén ilyen eljárás útján szerez be a KIM Erzsébet-utalványokat, amelyek fogyasztásra kész étel vásárlására használhatóak fel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.