Gazdaság hvg.hu 2012. március. 28. 16:57

Központosítják a kórházak gyógyszerbeszerzését

A jövőben a GYEMSZI kezébe kerül az állami egészségügyi intézmények gyógyszerekre és orvostechnikai eszközökre vonatkozó beszerzései - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.

Ugyan február közepére ígérte a kormány, de csak most vezetik be a központosított gyógyszerközbeszerzést. Az erről szóló kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben, és ezzel egy lépcsővel közelebb került a kormány az egészségügy reformját tartalmazó Semmelweis-terv megvalósításához.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ugyanis korábban többször beszélt arról, hogy a kórházak állami kézbe kerülése után a központi közbeszerzésekből, különösen a gyógyszerek vonatkozásában, jelentős összegeket takaríthatnak meg. Ez már csak azért is fontos, mert az egészségügyben dolgozóknak beígért béremelés egyik forrása a rendszer átalakításából eredő megtakarítás lenne.

A közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szervezetek gyógyszer- és eszközbeszerzésére a közbeszerzési eljárásokat ezentúl a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) készítené elő és folytatná le. Az alapból finanszírozott azon kórházak, amelyek fenntartója nem a magyar állam, költségvetési szerv, helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás a központosított közbeszerzési rendszerhez önként csatlakozhatnak.

Túry Gergely

A beszerzés stratégiáját a GYEMSZI alakítja ki, ami azt jelenti, hogy az intézet központi közbeszerzőként összesíti és adatbázisba rendezi a kórházak gyógyszerfelhasználására és orvostechnikai eszközfelhasználására vonatkozó adatait.

A kórházak ugyanakkor bizonyos esetekben maguk is dönthetnek arról, hogy maguk szereznek be gyógyszereket vagy eszközöket. Ilyen, ha sürgősen szükség van az adott készítményre, vagy éppen nincs aktuális keretmegállapodás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.