2012. március. 27. 20:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 27. 20:55 Gazdaság

Az MNB a jegybanktörvény módosítóján is változtatna

Változatlanul ellenzi az MNB az MT létszámának növelését és további alelnök kinevezését.

Néhány ponton változtatna a kormány jegybanktörvényt módosító javaslatán a jegybank, az MNB egyben jelzi: továbbra sem ért egyet a monetáris tanács létszámának növelésével, illetve egy újabb alelnök kinevezésének lehetőségével.

A Magyar Nemzeti Bank kedden tette közzé honlapján véleményét a kormánynak a jegybanktörvény módosításáról szóló javaslatáról. Ebben úgy fogalmaznak: az MNB álláspontja a monetáris tanács létszámának és hatáskörének bővítésével, illetve a jegybanki függetlenség biztosításával kapcsolatban – amelyek nem képezik a törvénymódosítás részét – változatlan. Az álláspont szerint az MT hosszú távú függetlenségét az erősítené, ha a tagokat különböző időpontokban neveznék ki, és így hivatali idejük is különböző időpontokban járna le. Az MNB javasolja azt is, hogy törvény az MNB elnökét véleménynyilvánítási jog illesse meg az MT tagjelöltek vonatkozásában.

Az MT hatáskörének bővítését célszerűtlennek, intézményvezetési és hatékonysági szempontból is indokolatlannak nevezik. Az MNB elnökének és alelnökeinek díjazására vonatkozó szabályozás pedig  sérti a jegybank függetlenségét, és összeegyeztethetetlen az uniós jogrenddel - fogalmaznak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.