2012. március. 27. 16:48 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 27. 16:41 Gazdaság

Elemzők: nem hatott érdemben a kamatdöntés a forintra

Gyengült a forint kedden napközben, de az előző napi jegyzéshez képest nem változott lényegesen az árfolyam. A jegybank kamatdöntése, amellyel 7 százalékon hagyta az alapkamatot, a kereskedők szerint nem befolyásolta érdemben a forint árfolyamát.

Az eurót délután 4 órakor 292 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtti 291,23 forint és a hétfő délutáni 292,20 forint után.

Reggel 291 forint körüli eurójegyzésről indult a kereskedés, majd 290,50-ig erősödött a forint a jegybank likviditást segítő intézkedéseinek bejelentésére.

Miután a piac szinte egyhangú várakozásának megfelelően a monetáris tanács 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, a döntés bejelentése után alig mozdult, majd kissé gyengült a forint. Az üzletkötők szerint azonban a gyengülést inkább a romló nemzetközi hangulat okozta, a jegybanki döntés nem befolyásolta komoly mértékben az árfolyamot.

A svájci frank 242,18 forintot ért kedd délután, míg előző nap délután 242,20 forinton jegyezték. A dollár árfolyama 219,10 forint volt a hétfő délutáni 218,27 forint után. A japán jen 2,6321 forint volt az előző napi 2,6529 forint után.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.