Gazdaság hvg.hu 2012. március. 23. 08:52

Blikk: jogtalanul vett fel kétmilliót Fellegi

Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter tavalyi lemondása után majd 2 millió forintot kapott a ki nem vett szabadságáért, bár egy törvény ezt nem engedte volna meg - írja a Blikk.

Fellegi tavaly decemberben jelentette be, lemond a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium éléről, és tárca nélküli miniszterként folytatja a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A fejlesztési miniszterként ki nem vett szabadságát kifizették, ami a hivatalos dokumentum szerint 1 millió 903 ezer 282 forint volt - írja a Blikk.

Fellegi Tamás
MTI / Földi Imre

Csakhogy a kormánytagok jogállásáról szóló törvény kimondja: ha az állami vezetőt megbízatásának megszűnését követően 30 napon belül ismételten állami vezetővé választják, akkor a ki nem adott szabadságát nem lehet pénzben megváltani, hanem jóvá kell írni a következő megbízásánál, Fellegi pedig december 15-én kapta meg új, tárca nélküli miniszteri megbízatását, fejlesztési miniszteri posztjától pedig ugyanezen a napon vált meg. A törvényt még 2010 májusában, az Orbán-kormány első intézkedéseinek egyikeként hozták meg. Ez alapján Fellegi Tamásnak nem járt volna szabadságmegváltás címén a kifizetés.

"A jogfolytonosság kizárja a szabadságmegváltást, Fellegi az egyik miniszteri székből a másikba ült december közepén" - mondta a Blikknek Kolláth György alkotmányjogász, aki szerint morálisan is elítélhető, hogy a miniszter felvette a pénzt.

A törvény azt írja: a minisztereknek 20 nap szabadság jár. Ez körülbelül egy teljes naptári hónapot jelent, s erre az időre a miniszteri fizetés 1,1 millió forint. A kifizetett összeget nézve így Felleginek majd két hónapnyi, mintegy 38 munkanap szabadsága lehetett. A Blikk a miniszter szabadságával kapcsolatos kérdéseire egyelőre azonban nem kapott választ Fellegi sajtóirodájától.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?