2012. március. 23. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 23. 11:31 Gazdaság

Így próbálja menteni jelzáloghiteleseit a Bank of America

Olyan programot indított a Bank of America, amellyel lehetővé teszi jelzáloghitelesenek, hogy ne árverezzék el lakásukat, hanem visszabérelhessék azt - írja a Bloomberg híre alapján a portfolio.hu. A program emlékeztet az itthoni Nemzeti Eszközkezelőre, de attól mégis eltérő.

A "Mortgage to Lease" néven futó kísérleti programot kevesebb, mint ezer ügyfél részvételével indítják el Arizona, Nevada és New York államban. A bajba került jelzáloghitelesek átengedik ingatlanukat bankjuknak, és megszabadulnak tartozásuktól. Ezután három évre a piaci árak alatt visszabérelhetik a lakást a banktól.

Az érintett lakásokat egy külön cég kezeli majd, három év után pedig befektetőknek adják el a lakásokat.

Ron Sturzenegger, a bank árverésekért és a bedőlt hitelek kezeléséért felelős vezetője elképzelhetőnek tartja, hogy idővel szélesebb körben is elérhetővé válik a program, amelyből szerinte a lakáspiac és a szélesebb társadalmi közösség is profitálhat.

A bank mindent megpróbál, hogy csökkentse a szabálytalan jelzáloghitelezés miatti költségeit, melyek a peres és egyéb kiadások miatt már csaknem 42 milliárd dollárra rúgtak – olvasható a cikkben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.