Erőteljesen javuló globális befektetői hangulatot jelez az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport hétfőn ismertetett, idei első negyedéves felmérése, amely szerint jelentősen csökkent, bár továbbra is "aggasztóan magas" - több mint egyharmados - az euróövezet legalább részleges felbomlásától tartó befektetők aránya.
A Barclays Capital által a cég 648 intézményi befektetési ügyfelének bevonásával elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a részvénypiacokon aktív befektetők várakozásai kirívó mértékben javultak az elmúlt három hónapban.
Az előző, decemberi körkérdésre még 25 százalékuk válaszolt úgy, hogy az idei év végéig a globális tőzsdei részvényárfolyamok 5 százalékos, vagy ennél nagyobb mértékű átlagos emelkedésére számít, az új felmérés szerint azonban jelenleg már 71 százalékuk valószínűsít ekkora részvényárfolyam-erősödést 2012 egészére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.