Gazdaság MTI 2012. március. 09. 15:57

1,6 százalékkal csökkent a portugál GDP 2011-ben

Tavaly 1,6 százalékkal csökkent Portugália bruttó hazai terméke (GDP) 2010-hez képest, a portugál statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.

A negyedik negyedévben 1,3 százalékkal esett a GDP a harmadik negyedévvel összevetve, éves összehasonlításban 2,8 százalék volt a csökkenés.

A statisztikusok mindenekelőtt a tovább zsugorodó hazai fogyasztás számlájára írják a gazdasági teljesítmény visszaesését, ami elsődlegesen a gazdasági megszorításokkal áll összefüggésben. Ugyanakkor a kormányfő szerint nem a megszorítások, hanem a külső kereslet csökkenése vetette vissza tavaly a portugál gazdaságot. A portugál GDP 2010-ben 1,4 százalékkal nőtt, az idei évre a kormány 3,3 százalékos teljesítménycsökkenést vár.

A Görögország után a legkritikusabb helyzetben levő Portugália GDP-arányos államadóssága 107,2 százalékra nőtt decemberben az egy évvel korábbi 93,4 százalékról, ez megfelel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzésének. Az államadósság 183 milliárd euró volt 2011 utolsó hónapjában a 2010 decemberi 161 milliárd eurót követően. Az IMF arra számít, hogy a GDP-arányos államadósság 2013-ban éri el a csúcsot, 118 százalékkal.

Portugál kereskedő ellenőrzi a számláit boltjában
AP / Francisco Seco

A portugál kormány becslései szerint az államháztartási hiány a GDP-hez képest 4,5 százalékra csökken az idén a tavalyi 5,9 százalékról.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.