Feljelentések jönnek Volánbusz-ügyben
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága megtárgyalta a Volánbusz Zrt. 2002 és 2010 közötti működéséről és gazdálkodásáról készített jelentést, és egyetértett azzal, hogy a vizsgálat elvégzéséért felelős Vereczkey Zoltán megtegye a szükséges hatósági bejelentéseket és feljelentéseket - közölte az MNV.
A decemberben zárult vizsgálat megállapításai szerint a társaság korábbi vezetése szabályellenes intézkedéseket hozott, több döntése veszteséget okozott, illetve ellentétes volt a cég érdekeivel - írja közleményében a vagyonkezelő.
Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a vizsgálat a Volánbusz Zrt. korábbi vezetésének felelősségét az alvállalkozói szerződésekkel, a megállóhelyi utastájékoztató-eszközök felügyeletének kiszervezésével, a gumigazdálkodás kiszervezésével, a gumibérlettel, szakértői megbízási szerződéssel, a fóti szerviz bérlésével, a szentendrei autóbusz-pályaudvar értékesítésével kapcsolatban állapította meg, és tartotta szükségesnek a hatósági feljelentések és bejelentések megtételét.
A vizsgálatot vezető Vereczkey Zoltán - aki a vizsgálat idején a Volánbusz Zrt. igazgatósági tagja volt - a megállapítások alapján 2012. február 17-én a Nemzeti Nyomozó Irodánál megtette a hatósági feljelentéseket és bejelentéseket - közölte a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.