2012. február. 21. 19:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 21. 19:55 Gazdaság

Idén 100 milliárdot kell megtakarítania a kormánynak

Az idén 100 milliárdos, jövőre pedig akár több százmilliárdos kiigazításra lehet szükség ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a konvergenciaprogramban vállalt hiánycélokat - mondta az MTI kérdésére Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető makroelemzője.

Az MTI azt követően kérdezte az elemzőt, hogy a Magyar Közlönyben megjelent: több olyan intézkedésről is határozott a kormány, amelyek az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél biztosításához szükségesek (részletesebben ide kattintva olvashat erről). A minisztereknek javaslatot kell tenniük egyebek mellett a gyógyszertámogatások idei és a budapesti közösségi közlekedés jövő évi támogatásának - a 2012-eshez viszonyított - csökkentésére, legkésőbb 2013 közepéig pedig be kell vezetni az elektronikus útdíjfizetési rendszert. Rögzíti a dokumentum a kormányzati beszerzési stopot is.

Kondrát Zsolt emlékeztetett arra, hogy az idén a túlzott deficit eljárás miatt kiigazításra nem lenne szükség, hiszen a 3 százalékos küszöbérték alatti hiánycél teljesülhet, az EU szerint is. A konvergenciaprogramban azonban a kormány azt vállalta, hogy a hiány az idén GDP-arányosan 2,5 százalékra, jövőre pedig 2,2 százalékra csökken, ehhez pedig már kell a megtakarítás. Az elemző szerint 100 milliárdos évközbeni kiigazítást "össze lehet szedni", ennek hatása azonban nem mindig tartós.

Cséfalvay Zoltán is foglalkozott a deficit mértékével kedden. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára Brüsszelben az EU-tagországok versenyképességi minisztereinek találkozóját követően kifejtette véleményét, miszerint a gyakorlatban nem kerül sor arra, hogy Magyarország a túlzottan magas államháztartási hiány miatti szankcióként ne férjen hozzá a kohéziós alaphoz. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi uniós prognózisok szerint jövőre a magyar államháztartási hiány a GDP 3,25 százaléka lesz, Magyarország szerint viszont tartható a 3 százalék, a különbség mintegy 70 milliárd forint.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.