Erősödő nyitás várható az európai tőzsdéken hétfőn az Eurogroup második görög segélycsomag folyósítását engedélyező döntésének reményében.
A kereskedés kezdete előtt mintegy két órával piaci szakértők a londoni FTSE-100 indextől 48 pont, 0,8 százalék, a frankfurti Xetra DAX indextől 77 pont, 1,1 százalék, a párizsi CAC-40 indextől 39 pont, 1,1 százalék emelkedést vártak nyitáskor. Pénteken az indexek nyereséggel zártak. Az FTSE-100 0,33 százalékkal 5905,07 pontra, a Xetra DAX 1,42 százalékkal 6848,03 pontra, a CAC-40 1,37 százalékkal 3439,62 pontra emelkedett.
Hétfőn világszerte javított a piaci hangulaton a kínai jegybank gazdaságösztönző célú intézkedése, valamint az Eurogroup tanácskozásától várt döntés a második görög segélycsomag folyósításáról. A kínai jegybank szombaton, a GDP-növekedési ütem sorban már az ötödik egymást követő negyedéves lassulására tekintettel 50 bázisponttal 20,5 százaléka csökkentette a kereskedelmi bankok kötelező tartalék előírását (RRR), ami becslések szerint 350-400 milliárd jüannal növelte meg hitelfolyósítási kapacitásukat.
Az olaj ára hétfőn nyolc havi csúcsot érintett az ázsiai kereskedelemben, miután Irán a többi európai országnak szánt jelzésként leállította az olajexportját Franciaországba és Nagy-Britanniába. A WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra hordónként 105,01 dollár, 1,77 dollárral, 1,71 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra 121,08 dollár hordónként, 1,50 dollárral, 1,25 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál. A nemesfémek ára az euró erősödését követve emelkedett hétfőn.
Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 1736,20 dollár unciánként, 10,30 dollárral, 0,6 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. A spot ár 1735,47 dollár unciánként, 11,67 dollárral, 0,68 százalékkal magasabb a péntek esti New York-i árnál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.