Minimális emelkedéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,66 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 19.132,49 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Szegner Balázs, az Equilor üzletág igazgatója elmondta, hogy elsősorban a Görögországgal kapcsolatos hírekre romlott el a befektetői hangulat, és a tőzsdék elvesztették napközbeni nyereségeiket, a BUX is megelőző napi értéke körül zárt. Délután 2 óra után tűnt el a lendület a tőzsdékről, ekkor olyan hírek érkeztek, amelyek elbizonytalanították a befektetőket, csökkent az esélye egy gyors görögországi megállapodásnak. A dollár ekkortól érezhetően erősödött, a részvényárfolyamok pedig csökkentek. A csütörtöki kereskedést az amerikai piacok zárása határozza meg, szerdán délután az indexek kis mínuszban nyitottak vagy stagnáltak.
Varga Zoltán, a QUESTOR elemzője emlékeztetett rá, hogy a pozitív hangulatban indult a kereskedés. A nap talán legfontosabb hazai híre volt a jegybanki bejelentés az új fedezett hitelprogram indításáról, amellyel az MNB a jelzálogpiac élénkítését és a bankok hitelnyújtási képességének javítását szeretné elérni. A hírre az OTP árfolyama megugrott, délutánra azonban csillapodott a lendület. A nemzetközi hangulat ismét bizonytalanná vált, így Varga Zoltán szerint továbbra is fennáll a negatív korrekció esélye a következő napokban. A délelőtti bejelentésre erősödéssel reagált a forint is, 288 forint alatt is volt az euró árfolyama, ám tőzsdezárásra ismét 290 forinton jegyezték.
A Mol 80 forinttal, 0,42 százalékkal 19.100 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 96 forinttal, 2,44 százalékkal 4.026 forintra erősödött, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,37 százalékkal 545 forintra nőtt, forgalma 824,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 270 forinttal, 0,71 százalékkal 37.900 forintra esett, a részvények forgalma 502,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 209,8 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,24 százalékkal 16.700 forintra gyengült.
A BUMIX 1.290,12 ponton zárt szerdán, ez 1,02 pontos, 0,08 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.