A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelentést készít a Malévval kapcsolatban, és az két héten belül a kormány elé kerül - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Szerinte a piac élénk, így a reptéri forgalom a Malév leállása után akár bővülhet is. A Budapest Airport szerint viszont nem valószínű, hogy sikerül teljesíteni az idei évre kitűzött utasforgalmi célt, részben azért, mert "elvesztek" a Malév Budapesten átszálló utasai.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja, hogy szükség van-e a Malév-dolgozók ügyében állami lépésre, illetve a meglévő szerződéseknek van-e potenciálisan negatív hatása a költségvetésre - mondta Matolcsy György a működését pénteken beszüntető légitársasággal kapcsolatban.
A gazdasági tárca vezetője azt követően nyilatkozott, hogy a kormány - Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével - a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek képviselőivel több mint kétórás megbeszélést folytatott.
"Tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, és azt is gondoljuk, hogy bár a Malév csődje mint egy nemzeti vállalat csődje (...) sok szempontból rossz hír, (...) ugyanakkor azt is látni, hogy a piac élénk, így a reptéri forgalom akár bővülhet is, de ezt ma még nem tudjuk" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
A Ferihegyi reptér üzemeltetőjénél máshogy látják a helyzetet. A Budapesten átutazó légi utasok ugyanis "elvesztek" a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. számára, a Malév múlt évi 1,5 millió tranzitutasát már senki nem fogja pótolni - mondta Hardy Mihály, a cég kommunikációs igazgatója.
Nem látszik valószínűnek, hogy az idei évre korábban tervezett 9,2 milliós utasforgalmat eléri a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. menedzsmentje "most számolja újra az évet a Malév-csőd után" - fűzte hozzá Hardy Mihály. Naponta több megkeresés érkezik a Budapest Airporthoz, a légitársaságokhoz. Hardy Mihály tájékoztatása szerint hétfőn is jött még sok új.
Most még az igények felmérése történik a forgalom átrendezésére, de a hét végén sok légitársaság, így a fapadosok sem reagáltak még - mondta Hardy. Szerinte az új igényeket a már meglévő, lefoglalt igények alapján kell elbírálni. Így a korábban már működő légitársaságok és járatok élveznek előnyt. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfelelő kapacitás van, s ez minden légitársaság számára rendelkezésre áll. Van elég állóhely, utaskapu, sőt földi kiszolgáló kapacitás is.
Ennek kapcsán Hardy Mihály jelezte, hogy hétfőn megérkezett az első "új" Lufthansa járat Berlinből egy Boeing 737-300-as típussal, Hamburgból egy Bombardier CRJ-900-as Lufthansa járat, és "régi-új vendégként" az Air Berlin Airbus 320-as szállt le Berlin Tegelből érkezve.
Hardy Mihály elmondta, hogy a Malév résidői (slotjai), azaz a repülőtéren leszállásra és felszállásra rendelkezésre álló időpontok még élnek, hiszen a Malévot nem számolták fel, de azt nem lehet más légitársaságnak átengedni. Amikor formailag döntenek a Malév felszámolásáról, attól az időponttól szűnik meg a Malév összes slotja Budapesten és a külföldi repülőtereken.
A HungaroControl Zrt., amely a budapesti repülőtéri menetrend egyeztetést végzi, azt közölte, hogy a Malév részére kiosztott résidőket változatlanul tartják. Az újonnan jelentkező légitársasági igényeket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mindenkori kapacitásainak - például a szabad állóhelyek és beszállító kapuk száma, futópálya-kapacitása - függvényében elégítik ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.