2012. január. 20. 06:40 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. január. 20. 05:54 Gazdaság

MN: árfolyamrögzítéssel segítenének a közszféra dolgozóin is

Nem a végtörlesztés testreszabásával, hanem az árfolyamrögzítésen belül kialakított konstrukcióval segítene a kormány a közszférában dolgozó devizaadósokon – értesült a Magyar Nemzet.

A napilap pénteki számában megjelent információk szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyeztetett Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével, és a tárgyaláson nem az a tervezet került napirendre, amely nemrég megjelent a sajtóban.

A korábban kiszivárgott koncepció szerint a közszférában dolgozó devizaadósok két százalékos kamattámogatást kaptak volna arra a forinthitelre, amit a devizakölcsönük kiváltásra vettek volna fel. Ezzel szemben a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a végtörlesztés helyett az árfolyamrögzítés keretein belül, kamatkedvezmény bevezetésével oldaná meg a kormány a közszolgák hitelterheinek csökkentését.

Az árfolyamrögzítés kidolgozása tart, a koncepció pedig várhatóan áprilisban lép majd életbe. Vagyis a májusi törlesztőrészlet lehet az első, amit az adósok kedvezményes árfolyamon fizethetnek - olvasható a Magyar Nemzetben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.