Megugrott zárásra a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 400,57 pontos, 2,40 százalékos emelkedéssel, 17 068,69 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,58 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a Richter kivételével a hétfői záráshoz képest.
A magyar értékpapír-piacot kedden a pozitív hangulat mozgatta, az árak a BÉT-en felfelé mozogtak a nemzetközi tendenciáknak megfelelően - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Ezt segítette szerinte, hogy kedvező hírek érkeztek a magyar kormány és az IMF közötti megegyezés lehetőségéről. A magyar értékpapír-piacot pozitívan befolyásolta a forint árfolyamának emelkedése is - jegyezet meg a bróker.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hasonlóan vélekedett, szerinte is a pozitív várakozások mozgatták felfelé az árakat a BÉT-en. Hozzátette: úgy tűnik, a befektetők most alapvetően bíznak Magyarország és az IMF megállapodásában. Ezt a pozitív várakozást pedig erősítette az Európai Központi Bank (ECB) kedvező véleménye is.
Varga Zoltán, a Quaestor Zrt. elemzője szerint a forinterősödés, és az állampapír-piaci hozamcsökkenés hatására erősödött az OTP, és a Magyar Telekom árfolyama. A Mol-papír kurzusát pedig az olajcég kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone körüli felvásárlási pletyka hajtotta fel. A következő napok kereskedését a nemzetközi trendeken túl természetesen az IMF tárgyalásokkal kapcsolatos hírek is mozgathatják majd az árakat a BÉT-en - tette hozzá.
A Mol 630 forinttal, 3,76 százalékkal 17 400 forintra erősödött, 4,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 113 forinttal, 3,64 százalékkal 3 220 forintra nőtt, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,78 százalékkal 515 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,28 százalékkal 35 800 forintra csökkent, a részvények forgalma 308,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 120,11 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,25 százalékkal 16 200 forintra emelkedett.
A BUMIX 1242,83 ponton zárt kedden, ez 3,60 pontos, 0,29 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.