Gazdaság MTI 2011. december. 23. 19:59

Kiemelt beruházás lett a Várbazár felújítása

Kiemelt beruházás lett a Várbazár, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukciója - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

A kormányrendelet szerint a beruházások megvalósítása során a külön jogszabályban meghatározott építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni. Egy november 9-i kormányrendelet 2014 márciusára tűzte ki a Várbazár felújítását, a munkálatokról szóló terveket december 30-ig kell kidolgozni. 

Pataky Zsolt

A tervben a terület teljes felújítása szerepel, csakúgy, mint a királyi kertek rendbehozatala, és a Várbazárnak a budai Várral való összekapcsolása, valamint a Várnegyed és környéke "kritikus" közlekedési viszonyainak rendezése. 

A 6,5 milliárd forintos uniós pályázati forrás már rendelkezésre áll, ezt további 2 milliárd forintos - szintén uniós, korábban meghiúsult fejlesztésekből megmaradt pénzekkel egészíti ki a kormány. Az így 8,5 milliárd forint összköltségű beruházás munkálatai 2012 őszén elkezdődhetnek, ha a közbeszerzési pályázatok nem húzódnak el - emelte ki Zumbok Ferenc miniszteri biztos egy novemberi sajtótájékoztatón.

 

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.