A kormány az Európai Központi Bankkal szemben minden szempontból eleget tett a tájékoztatási kötelezettségének - mondta Giró-Szász Andás kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn. A kormányszóvivő szerint "teljes tévedés", hogy össze akarják vonni a jegybankot a PSZÁF-fal.
Az Európai Központi Bank számára a kormány november elején elküldte a nemzeti banki törvényről szóló módosításokat, az azóta megszületett változtatások oka pedig az volt, hogy a jegybank elnöke részt vett a kormány ülésén, illetve találkozott Matolcsy György miniszterrel, ahol a jegybank elnöke észrevételeket tett, és ezek apropóján kerültek változtatások a tervezetbe - mondta a kormányszóvivő.
Giró-Szász András "teljes tévedésnek" mondta, hogy össze akarják vonni a jegybankot a PSZÁF-fal. Arról van szó, hogy ha ez a jövőben felmerül, az ne legyen alkotmányellenes. Egy "olyan átmeneti rendelkezés történne, amely alkotmányos lehetőséget teremtene erre, pont úgy, mint Európában van Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Lettországban, Írországban, Spanyolországban."
Mint mondta: ez egy olyan elképzelhető megoldás lenne, mint "ahogyan 2009-ben az IMF maga ajánlotta a pénzügyi mozgások nagyobb ellenőrzése okán, hogy ajánlatos lenne a pénzügyi felügyeleteknek és a nemzeti banknak az összevonása". Az akkori szocialista kormány pénzügyminisztere 2009-ben a nemzeti bankkal egyeztetve elkezdte ezzel kapcsolatban a munkát - tette hozzá a kormányszóvivő.
Kérdésre válaszolva elmondta: a PSZÁF és a jegybank felett egy vezető kinevezése "akkor lenne releváns, ha ilyen típusú döntés bárhol lenne, jelenleg egy alkotmányos lehetőség megnyitása van". A kormány - ha az Országgyűlés ilyen típusú döntést kívánna hozni - előzetesen, a hazai és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően egyeztetne a nemzeti bank, a PSZÁF elnökével, az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal - közölte a kormányszóvivő.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.