Uniós központ települhet Budapestre
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nagy az esélye annak, hogy Budapesten lesz az európai uniós szabadalmi bírók képzésének központja - írja a Világgazdaság (VG).
„A bíróképzés helyszíne lényegében már eldőlt, de végleges csak akkor lesz, ha a többi nyitott ügyben is megszületik a kompromisszum; az, hogy Budapestre esett a választás a szabadalmi akadémia ügyében, a magyar EU-elnökség munkájának elismerése is” – mondta a VG szerint Cséfalvay Zoltán államtitkár a versenyképességi tanács legutóbbi ülése után Brüsszelben.
Legkésőbb 2014-től megkezdődhetne az egységes uniós szabadalmi oltalmak kiadása, és a soros EU-elnök Lengyelország az idén mindenképpen szeretné lezárni az európai egységes szabadalmi rendszer még nyitott kérdéseivel kapcsolatos tárgyalásokat.
A kialakuló új európai szabadalmi rendszerben fontos kérdés, hogy hol legyen a szabadalmi bíráskodási struktúrához tartozó intézetek székhelye, illetve az is, hogy ezeket milyen forrásból finanszírozzák. Az Európai Unió tagjai közül három tagállam – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – tart igényt a szabadalmi bíróság központi divíziójának székhelyére, és kettő – Portugália és Szlovénia – nevezett be a vitarendezési központért folyó versenybe, míg a fellebbviteli bíróság minden bizonnyal Luxembourgban kap helyet.
Nincs még végleges döntés a bírói testületek működésének finanszírozásáról sem, de ebben az ügyben könnyebbnek ígérkezik a megegyezés. Olyan megoldás körvonalazódik, hogy a működést meghatározott ideig az uniós tagállamok finanszírozzák, majd a rendszernek önfenntartóvá kell válnia.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.