Gazdaság MTI 2011. december. 01. 16:11

A piacokon lesz drágább a karácsonyi hal

Az éves magyar halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka esik a karácsonyi ünnepek idejére - mondta Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének elnöke csütörtökön. A hipermarketekben olcsóbb lesz a hal, mint a piacokon.

Ebben az évben olcsó és széles választékú lesz a karácsonyi halkínálat, a haltermelők gyakorlatilag a múlt évi árakon adják az általuk megtermelt halat - mondta az elnök. A hal a nagy élelmiszer-áruházakban várhatóan olcsóbb, míg a piacokon némileg drágább lesz. Például a ponty kilója a hipermarketekben 500-600 forint, míg a piacokon 700-900 forint körül lehet. Erre a halra jut a magyar halfogyasztás mintegy 75 százaléka.

Kovács Gábor

Jelenleg mintegy 23 ezer hektáron folyik tógazdasági haltenyésztés az országban. Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás évente átlagosan 4,2-4,5 kilogramm feldolgozott hal, ami élősúlyban számolva több mint 5 kilogramm. Az Európai Unióban ugyanakkor az átlagos halfogyasztás ennél lényegesen magasabb, fejenként évi 22 kilogramm. 

A Magyarországon megtermelt halmennyiség mintegy 65-70 százalékát belföldön értékesítik, a többit exportálják, főként az unió országaiba, például Németországba, Ausztriába, Olaszországba, Belgiumba, de visznek ki magyar halat Lengyelországba és Romániába is. A magyar halágazat éves bruttó termelési értéke 13-13,5 milliárd forint - közölte Németh István.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.