Jó napot zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,66 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 16 937,53 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott: az OTP és a Magyar Telekom erősödött, míg a Molnak és a Richternek csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: az előző napi száguldás után a keddi kereskedés során is alapvetően pozitív volt a befektetői hangulat. A hazai részvénypiacon az OTP és a Magyar Telekom teljesített jól, profitálva a kedvező nemzetközi légkörből.
Az MNB monetáris tanácsának 50 bázispontos kamatemelése megfelelt a várakozásoknak, így a jegybanki alapkamat 6,50 százalékra változott, ennek hatására a forint árfolyama is stabil maradt - tette hozzá. Varga Zoltán szerint amennyiben a következő napokban nem érkezik az eurózónából rossz hír, folytatódhat az óvatos emelkedés a piacokon.
Kedden vezették be a tőzsde "B" kategóriájába a Masterplast részvényeit. Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó cég technikai bevezetést hajtott végre, azaz a tulajdonosok egyelőre nem tervezik a részvényeik értékesítését, 2012 első felében azonban tőkebevonásra készülnek a tőzsdén keresztül.
Előző nap kezdődött a kereskedés a FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeivel. Az 5 forint névértékű papír 42 forinton zárta a keddi kereskedést, miután hétfőn még nem született rá üzletkötés. A két új szereplővel együtt az idén már öt cég jelent meg a Budapesti Értéktőzsdén.
A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 800 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 65 forinttal, 2,12 százalékkal 3 135 forintra erősödött, forgalmuk 11,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,46 százalékkal 500 forintra nőtt, forgalma 616,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 395 forinttal, 1,15 százalékkal 34 000 forintra esett, a részvények forgalma 403,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott, 17 500 forintot ért záráskor a társaság részvénye, forgalma 14,4 millió forint volt. A BUMIX 1336,43 ponton zárt kedden, ez 4,50 pontos, 0,34 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.