Leminősítési pletykák miatt szakad a forint
Hirtelen minden zuhanásnak indult Európában, amit a forint sokkal jobban megsínylett, mint a régiós devizák. Az okok: borús befektetői hangulat, leminősítési pletykák Magyarországról, és egy magas kockázatokat emlegető hitelminősítő kommentár.
Hirtelen gyengülésnek indult a forint szerda délelőtt. Fél tizenegy után átlépte a 311 forintot az euróval szemben, a svájci frank 252 forint felett jár, a dollár közel áll a 227 forinthoz. Ezzel az árfolyamszinttel egyre közelebb kerülünk a 2009 márciusában elért 317 forint feletti euróárfolyam-csúcshoz.
Kora délelőtt még zöldben voltak a tőzsdék és a devizapiacok Európában, majd hirtelen minden esni kezdett. Ennek valószínűleg az áll a hátterében, hogy a befektetők a tegnapi optimizmust követően hirtelen elkezdtek profitot realizálni, ugyanis nem látják az euróválság megoldását – mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője a hvg.hu-nak. A korrekciót erősíti Olaszország növekvő finanszírozási és politikai válsága.
Magyarországnak ez a hirtelen lejtmenet még fájdalmasabb, mint a többieknek, ugyanis mi eleve prés alatt voltunk. A forint az euróval szemben eleve gyenge volt az utóbbi időben főleg a piac leminősítési félelme miatt. A Portfolio.hu információi szerint piaci körökben olyan pletykák terjednek, melyek szerint az S&P ma leminősítheti Magyarországot. A hitelminősítőtől eddig egy olyan kommentár jelent meg ma, amelyben fenntartja a magyar bankszektor besorolását. A kommentárban az S&P jelentős kockázatokról számol be a magyar gazdasággal kapcsolatban.
Szakadunk
Reggel még 306 forint volt egy euró a devizapiacon és erről a szintről gyengült tovább 311 forint fölé az árfolyam. Napon belül az euróval szemben ez 1,5 százalékos gyengülést jelent eddig, ami összehasonlítva például a lengyel zloty félszázalékos gyengülésével azt mutatja, hogy a régiós devizáknál nagyobbat gyengültünk.
A forint alulteljesítő viselkedése nemcsak ma, hanem az elmúlt hetek nemzetközi hangulatromlási periódusaira is egyértelműen jellemző volt, emiatt augusztus eleje óta az euróval szemben már több mint 17 százalékot esett, míg a zloty 11 százalékot. A négy régiós deviza másik csoportjába a cseh korona és a román lej tartozik, amelyek mintegy 4 százalékos leértékelődéssel "megúszták".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.