Gazdaság MTI 2011. november. 03. 15:33

EKB-elnök: enyhe recesszió felé halad az euróövezet

Az euróövezet év végi enyhe recesszió irányába halad - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) november elsejével kinevezett új elnöke a szervezet kormányzótanácsának kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.

Az EKB elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a reálgazdasági növekedésre ható negatív kockázatok továbbra is különösen jelentősek, és egy részük már materializálódott. Úgy fogalmazott: év végi enyhe recesszió irányába halad az euróövezet.

Mario Draghi
MTI / AP

Az inflációs kilátásokkal kapcsolatosan kijelentette: az infláció továbbra is magasabb a szervezet céljánál, ám a kockázatok kiegyensúlyozottak, és az euróövezeti infláció 2012 során a két százalékos cél alá csökkenhet. Az EKB csütörtökön meglepetésre, a várt tartás helyett 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentette irányadó kamatlábát. Draghi elmondta: a csökkentésről egyhangúlag döntött a kormányzótanács.

Draghi azt is elmondta, hogy az EKB kötvényvásárlási programja (SMP) természeténél fogva "ideiglenes", "korlátozott mértékű" és kizárólag a "monetáris politika hatékonyabb átvitelét szolgálja". A szakember az euróövezeti válsággal kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamoknak megingathatatlan elkötelezettséget kell mutatniuk adósságuk teljesítésére. Az euróövezet egészének stabilitásának biztosítása érdekében a tagállamok kormányainak végre kell hajtaniuk a költségvetési konszolidáció helyreállítására vállalt intézkedéseket, egyes országok irányítóinak akár további lépések meghozatalára is fel kell készülniük - tette hozzá.

Draghi szerint nem külső segítségben kell reménykedni. A versenyképesség helyreállítása és a gazdasági gondok megoldása érdekében a tagállamoknak maguknak kell reformokat végrehajtaniuk - hangsúlyozta a közgazdász. Az EKB elnöke újságírói érdeklődésre leszögezte: az EKB pénzügyi helyzetét nem veszélyeztetik az általa birtokolt állampapírok.

 

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.