Gazdaság MTI 2011. november. 02. 18:25

Maradt a nulla közeli amerikai alapkamat

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott szerdán az irányadó kamatán, ugyanakkor ismét - az idén már harmadik alkalommal - lefelé módosította az amerikai gazdaság növekedésére adott előrejelzését.

A Fed kamatdöntő testülete, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) 9-1-es szavazati aránnyal a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamat szinten tartása mellett döntött. A kamat 2008 decembere óta van a jelenlegi rekordalacsony szinten. 2007 nyarán, a pénzügyi válság kitörése előtt a kamat még 5,25 százalékon állt. 

Ben Bernanke, a Fed elnöke a kétnapos értekezletet követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a gazdaság helyzete javult a legutóbbi kamatdöntés óta, de még így is az látszik, hogy "idegesítően lassú" lesz a kilábalás a válságból, és a hazai össztermék (GDP) a korábban vártnál kisebb mértékben bővül majd jövőre. 

A frissített előrejelzés alapján a világ legnagyobb gazdasága az idei 1,6-1,7 százalékot követően jövőre 2,5-2,9 százalék közötti mértékben bővülhet, szemben a júniusban becsült 3,3-3,7 százalék közötti növekedéssel. A munkanélküliségi ráta "csak lassan, fokozatosan mérséklődik" majd, a jelenlegi, 9 százalék feletti szintről csupán 8,7 százalékig csökken 2012 végére. Júniusban még arra számított a Fed, hogy a 7,8-8,2 százalék közötti sávba süllyed a ráta a következő év végére. 

Az inflációs nyomás azonban mérsékelt marad, a maginfláció - az élelmiszerek és az energia árának változásai nélkül számolt inflációs mutatószám - 1,4 és 2 százalék között alakulhat 2012-ben - mondta a Fed elnöke. 

Elemzők szerint az előrejelzésben felvázolt folyamat - a korábban vártnál lassúbb növekedés, amely stabil inflációval jár együtt - azt valószínűsíti, hogy a követező hónapokban újabb gazdaságösztönző lépésekre kényszerül az amerikai monetáris politikát irányító intézmény, így újabb mennyiségi enyhítő, vagyis a pénzkínálatot növelő lépésekre lehet számítani. 

Bernanke azonban nem árult el részleteket, korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan azt mondta, a Fed készen áll a cselekvésre, és megteszi azokat a lépéseket, amelyeket a helyzet megkövetel. Egy újságírói kérdésre válaszolva pedig megjegyezte, hogy akár jelzáloggal fedezett értékpapírokat (MBS) is vásárolhatnak. Elemzők szerint mindebből az következik, hogy már nem az a kérdés, hogy lesz-e újabb, harmadik fordulója a Fed mennyiségi enyhítő programjának, hanem az, hogy mikor kezdődik az újabb forduló.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.