Ázsia világkereskedelmi központtá válásával kiemelt szerep jut majd a kelet-kínai Sanghaj városának, mely a helyi vezetés ambícióinak köszönhetően már 2020-ra Kína pénzügyi központja lehet.
A következő években Ázsia válik a világ legfontosabb kereskedelmi blokkjává, Sanghaj pedig kulcsfontosságú szerepet kap az átrendeződés után, mind országos, mind nemzetközi téren - mondta vasárnap a kelet-kínai városban Carlos Gutierrez, korábbi amerikai kereskedelmi miniszter. Gutierrez a nemzetközi gazdasági vezetők tanácskozásán (IBLAC) szólalt fel, amelyet huszonharmadik alkalommal rendeztek meg, most 500 fő részvételével. A 16 országból érkezett kormányzati és vállalati vezetők a város jövőbeli fejlődési irányairól és lehetőségeiről cseréltek eszmét.
A volt miniszter, jelenleg a Citigroup bankcsoport alelnöke, kifejtette: rövid távon a regionalizáció (a térségek növekvő szerepe) lesz az irány Ázsiában, és két-három éven belül az Európai Uniót megelőzve a keleti kontinens válik a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmává.
A súlypont eltolódásával Sanghajnak nagy szerep jut, hiszen nemcsak Kína, de Hongkongot és Szingapúrt is megelőzve egész Ázsia kereskedelmi központjává válhat. A regionalizációról szólva Gutierrez az ASEAN országok és Kína, Japán és Dél-Korea közti, kelet-ázsiai szabadkereskedelmi övezet létrehozását szorgalmazta, mondván az a térség jövőjének és stabilitásának biztosítéka lehet.
Sanghaj jelenleg a világ hatodik legversenyképesebb pénzügyi központja, a helyi kormányzat célja, hogy 2020-ra a város váljon Kína vezető gazdasági centrumává. A jelenlegi ötéves terv időszakában, 2011 és 2015 között ezt az infrastruktúra fejlesztésével, a kedvezőbb jogi háttér kialakításával, az adminisztráció egyszerűsítésével, az átláthatóság növelésével, a pénzügyi innovációk számára szükséges eszközök biztosításával, valamint a fiatal tehetségek városba vonzásával véli elérhetőnek.
A városban bonyolított kereskedelem a számítások szerint az évtized közepére 3,4 ezer milliárd jüan (113 ezer milliárd forint) helyi és 1,2 ezer milliárd jüan (40 ezer milliárd forint) elektronikus forgalmat érhet el. A sanghaji tőzsde a kereskedelem mérete és piaci értéke szerint a világ bronzérmesévé emelkedhet - sorolta az ambíciózus célokat Han Cseng (Han Zheng) a város polgármestere a hétvégi tanácskozáson.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.