Németországban 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben, és 2,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.
Előzőleg augusztusban átlagosan 2,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Az EU-szabvány szerint számolva szeptemberben 0,2 százalékos volt a havi, és 2,9 százalékos a tizenkét havi infláció.
Az Európai Központi Bank célja legföljebb 2 százalékos tizenkét havi inflációt őrizni az euróövezetben. Németországban utoljára tavaly decemberben volt 2,0 százalék alatt a tizenkét havi drágulás, és idén csaknem folyamatosan gyorsult. Tavaly 1,1 százalékos volt az évi átlagos infláció.
A gyorsuló infláció miatt ismét szenved a reálbér Németországban, csakúgy, mint a válság kezdete előtti években. A harmadik negyedévi adatok még nem ismertek, de a második negyedévben az átlagbér reálértéke 1,9 százalékkal, az első negyedévben még 2,0 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A német statisztikai hivatal a reálbér számításához a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak havi bruttó keresetét használja.
Mivel azonban terjed az úgynevezett "atipikus" foglalkoztatás, a teljes bérköltségnél általában rosszabb a helyzet. Az összes foglalkoztatottnak kifizetett óránkénti bruttó bér a második negyedévben reálértékben 1,87 százalékkal, az első negyedévben 0,19 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.