2011. október. 11. 05:20 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2011. október. 11. 08:14 Gazdaság

"A bankok elérkeztek a teljesítőképesség határára"

A Bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak, meggyőződésük szerint piaci indokok járultak hozzá a forinthitelkamatok emeléséhez - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Kovács Levente, a szövetség főtitkára, aki szerint a bankok ellehetetlenítése mellett nem lehet a gazdasági növekedést megvalósítani.

A főtitkár azt is elmondta: korábban ők javasolták a kormányzatnak a devizahitelesek megsegítését célzó feltételek tágabb értelmezését, ám tanácsukat nem fogadták meg - ennek nyomán kell folyamatosan módosítani a végtörlesztési törvényt. Leszögezte: a bankok a törvényben előírt feltételeket pontosan betartották és betartják.

A referenciakamathoz kötött hitelezésről zajló tárgyalásokról azt mondta: körvonalazódni látszik, hogy a hosszú futamidejű lakossági jelzáloghitelek esetében az átlátható kamatozás alapja a bankközi referenciakamat (BUBOR, LIBOR), melyhez a banki marzsot adják hozzá. Az egyeztetések most zajlanak arról, hogy a forint és a devizák esetében a fenti egyszerű képlet még milyen szempontok szerint és hogyan módosulhat.

A forinthitelek kamatainak emelése miatti kartellvádról a főtitkár azt mondta: a Bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak. A bankszövetségi munkaforma minden kartell lehetőséget eleve kizár, hiszen ellenőrizhetően a tagság teljességének és nem egyes részcsoportok érdekeinek megvalósítását végzi.

"Bár lennének nem piaci alapú érvek amellett, hogy miért volt indokolt a bankok kamatemelése - hiszen egy piaci alapon beárazhatatlan intézkedés hatásait nyögi a szektor. Úgy gondolom, a régiós és a nemzetközi események indokolttá teszik a kamatemelést" - fejtette ki. A makrogazdasági környezet bizonytalansága és a banki verseny miatt a nyár elején tapasztalt 6-6,5 százalékos akciós forintbetéti ajánlatok 7,5-8,5 százalékos szintre futottak fel. "Márpedig új hitelhez új forrás kell, melyért most többet kell fizetni" - nyilatkozta a lap keddi számában Kovács Levente.

Ismertette: a bankok tulajdonosai eddig kitartottak amellett, hogy magyar leányaikat és magyar ügyfeleiket, s üzleti aktivitásukon keresztül a magyar gazdaságot is segítsék. "De látni kell: elérkeztek a teljesítőképesség határára. A bankok ellehetetlenítése mellett nem lehet a gazdasági növekedést megvalósítani" - mondta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.