40 százalékos plusz támogatást kér öt képviselő a közösségi közlekedésre
A megyei jogú városok közösségi közlekedésének magasabb szintű állami támogatása a célja öt kormánypárti képviselő ma benyújtott törvénymódosító indítványának.
A Kósa Lajos, Borkai Zsolt, Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc, Székyné dr. Sztrémi Melinda (mind Fidesz) és Habis László (KDNP) nevével jelzett törvényjavaslat a szektor eddigi fogyasztói árkiegészítés drasztikus, legalább 40 százalékos emelését irányozza elő.
A ma benyújtott törvénymódosító javaslat másik érdekessége, hogy a képviselők a megyei jogú városok tömegközlekedési rendszerének megmaradásával indokolják a támogatási szintek emelésének szükségességét. A főváros esetében azonban a "személyszállításban az állam által nyújtott utazási kedvezmények miatti bevételkiesés ellentételezése céljából" megállapított fogyasztói árkiegészítés emelését a beterjesztők nem látták indokoltnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.