Végül enyhe emelkedéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,84 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 15.612,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Az OTP is mínuszban járt a nap elején, majd 3.380 forintig emelkedett az árfolyam, ami azonban nap végére az előző napi záróérték körülire csökkent, végül kis mínuszban zárt. Hasonlóan viselkedett a BUX index, de ugyanez volt megfigyelhető a nyersanyagpiacokon is. A forint ennél rosszabbul teljesített, az euró árfolyama ismét 290 forintig emelkedett.
Nagy Bertalan szerint továbbra is az eurózóna adósságválságával, főleg a Görögországgal kapcsolatos hírek mozgatják a piacokat. A befektetési tanácsadó szerint a következő napokban kis megnyugvás lehet a piacokon az előző napok felpattanása után, a hét végén pedig enyhe lefelé csorgás jellemezheti az árfolyamokat.
A Mol 55 forinttal, 0,37 százalékkal 14.695 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 9 forinttal, 0,28 százalékkal 3.250 forintra esett, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,85 százalékkal 472 forintra erősödött, forgalma 704,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 190 forinttal, 0,64 százalékkal 29.800 forintra nőtt, a részvények forgalma 719,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 137,5 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,33 százalékkal 14.800 forintra gyengült.
A BUMIX 1.356,96 ponton zárt szerdán, ez 1,72 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.